..........

 Ez a baj a férfiakkal, hogy mindig később jönnek rá arra, melyik nő volt számukra az igazi. A nők pedig néhány hét alatt átmennek a tű fokán, aztán felszállnak egy másik vonatra, s mire az előző befut, ők már csak mosolyogva integetnek neki. Milyen szomorú..

Összébb húztam magamon a kabátot és megpróbáltam gyorsabban szedni a lábam. Nem tudom miért pont ezt a cipőt vettem fel. Meg kell hagyni, nagyon szép, de sietni azt aztán nem lehet benne. Az egész város alszik. Emiatt a vírus miatt minden teljesen kihalt.

Hajnalodik, a csendet, csak az ébredő madarak éneke töri meg olykor. Jó lenne megállni, de akkor elkések. Remélem lesz néhány percem levenni ezt a cipőt, úgy, hogy senki nem veszi észre.

Egyébként is, sokkal jobb lesz így. Neki is jobb lesz így, nem kell majd megalázva éreznie magát mikor majd rájön, hogy mégis nekem volt igazam, hogy mégis összetartozunk. Amilyen lassú a felfogása kétszer is kiábrandulok belőle, legalább nem kell visszautasítanom.

A következő szám az. Szép vésett tábla a kapucsengő fölött hirdeti, hogy jó helyen járok.

MINDEN S ÉG ÜGYVÉDI IRODA

II. emelet 7.

27-es kapucsengő

27-es kapucsengő. Nocsak. Még ez is. Hogy lehet hogy ilyenkorra adnak időpontot? Lehet félreértettem valamit.

Megnyomom. Kellemes női hang szól bele.

-Tessék?

-Üdvözlöm, 6-ra van időpontom - válaszolok kissé rekedten, mert már több, mint 24 órája meg sem szólaltam.

-Jöjjön fel, második emelet - szól vissza csiripelve és már nyitja is.

A lépcsőházban szomorúan konstatálom, hogy nincs lift. Ahh, még ez is. Most már nagyon bánom ezt a cipőt.

Mire felszenvedem magam már nyitva az ajtó és ott áll széles mosollyal egy filigrán miniszoknyás nő.

-Jó reggelt! - mondja ugyan az a kellemes hang, ami a kaputelefonban is szólt.

-Jó reggelt - köszöntöm lihegve és bemegyek.

Bent minden hófehér, nagyon kevés bútor van az előtérben, egy recepciós pult, egy kicsi üveg dohányzó asztal és egy kanapé. Ez minden.

A recepciós kisasszony a kanapéhoz tessékel és néhány perc türelmet kér, míg az ügyintézőm fogad. Ide oda sasszézik, majd kávéval kínál. Hogy lehet valaki ilyen korán, ilyen friss?

Mire elkészül a kávém, nyílik a szemközti ajtó és öltönyös férfi lép ki rajta.

Úristen, kezdődik. Mit keresek én itt? Még visszafordulhatok.. Mindegy. Most már mindegy.

-Üdvözlöm, Dr Békés Aladár - nyújtja felém a kezét mosolyogva

-Üdvözlöm, Nemes Kinga.

Most már rendesen rettegek, a talpam meg rögtön elkezdett sajogni, ahogy felálltam.

Bevezet az irodájába és hellyel kínál az írósztallal szemben.

-Kedves Kinga, miben tudok segíteni Önnek?

-Szeretném az összes párkapcsolati szerződésem felbontani - vágom rá gyorsan, mielőtt meggondolom magam.

Úgy tűnik ez nem szokás, mert az ügyintéző úgy néz ki, mint aki halottat lát. Kezdem magam kellemetlenül érezni, hogy nem szólal meg.

Néhány pillanatig nézünk egymásra, majd a telefon után nyúl és valami főnökről motyog.

-Halló, Főnök? Itt van egy hölgy, aki azt kéri ami a leírásban van.

-...

-Igen, egészen biztos. Pont úgy néz ki.

-...

-Máris megyünk.

Ebből aztán nem sokat értettem. Hogy hogyan nézek ki? Mégis túlöltöztem volna?

-Kisasszony, kérem fáradjon velem, az ilyen ügyeket a Főnök személyesen intézi.

Azzal nyitja az ajtót és újra a váróban vagyunk, majd az utolsó ajtóhoz vezet és kopogtat. Megnyugtató női hang szólal bent meg, hogy "Tessék", majd belépünk és egy másik hófehér szobában találom magam, ahol hófehér, puha szőnyeg van végig a padlón.

-A cipőt le kell venni! - szól rám az ügyintéző.

-Hála az égnek! - mondom kicsit hangosabban

-Hogy tessék?

-Csak azt mondtam milyen szép szőnyeg - és totál zavarba jövök.

-Üljön le ahol kényelmes, a Főnök rögtön jön- mondja és becsukja maga mögött az ajtót.

Leülök a szoba közepén a szőnyegre. Milyen puha. Az ujjaimmal simogatom. Egészen belefeledkeztem ebbe a puhaságba.

-Isten hozott Kinga - jön egy hang a semmiből rám meg a frászt hozza. Ijedten nézek körül és másfél méterre egy idős asszony áll tőlem. Hol jött be? Mitől olyan békés?

Üdvözlöm Kedves.. Kedves, mit is mondott hogy hívják? - kérdezem.

-Nem mondtam - szól mosolyogva - szólítson Főnöknek nyugodtan.

Leülünk a szőnyegre.

-Aladár azt mondta, hogy szeretné minden párkapcsolati szerződését felbontani, biztos Ön ebben? Tisztában van vele, hogy ez milyen következményekkel jár?

-Igen, biztos vagyok benne - most már a sírás kerülget.

-Rendben - feleli és feláll, majd egy nagy halom dossziét tesz elém. Három csoportra osztja.

-Nézze Kinga, ez a nagy halom itt, amit megoldott, vagy amivel nem fontos foglalkozni. Ezek felbontásával nem lesz gond. Itt egy másik, kisebb kupac, ezekre mindenképp kötbért kell fizetni és a harmadik, ez az egy, ezért is fizetni kell és nem is biztos, hogy sikerül.

- Nem számít a pénz - mondom és tényleg nem, mert az utóbbi időben szép summára tettem szert - bármennyit hajlandó vagyok fizetni, ha megszünteti az összeset.

-Ó, nem pénzt kell fizetnie! Hát nem tudja? - kérdi.

-Mit nem tudok?

- Hogy minden szerződés, amit felbont, a következőben újraíródik. Nem hogy újra, de szinteket lép vissza, sokkal nehezebb lesz az emlékezés.

-És nem lehet teljesen felbontani? Úgy értem örökkön örökké?

-Azt nem lehet gyermekem, ha megegyeztetek, azt tartani kell, most, vagy később, az mindegy. Mindenki maga dönti el, milyen gyorsan szeretne végezni.

Most nagyon csalódott lettem, azt hittem végleg sikerül megszabadulnom.

-És az az egy, amit mondott, hogy nem biztos, hogy sikerül? Azt hogy értette?

-Túl erős az emlékezés. Az eljárás során az Ön rezgéseit írjuk át, amivel csaknem felismerhetetlenné válik a szerződő felek számára. Lényegében ez egy átverés, mert a belső Mag rezgéseit nem tudjuk megváltoztatni, csak eltakarni az átírtakkal.

-Értem, de akkor hogy lehet, hogy a másik mégis felismer, ha a valódi teljesen fedve van?

-Vannak olyanok, akiknek nagyon magas az érzékelő képességük és nem lehet átverni őket. Tudnia kell, hogy Ön végig fog emlékezni, csak a másik fél nem.

-Megnézhetem azt az egy aktát, hogy kié?

-Ó, azt sajnos nem lehet - kacsint cinkos mosollyal - különben mitől lenne az élet olyan izgalmas, ha már mindenről tudunk, ha mindenre emlékezünk?

-Igaz- mondom, de azért egy kicsit elszomorít a dolog.

-Kinga, ideje dönteni.

-Rendben, vágjunk bele - próbálok határozott lenni.

Egy nagy géphez vezet, úgy néz ki, mint egy CT.

-Kinga, miután elindítom a gépet, velem már nem találkozik, rögtön a ház előtt találja majd magát és ide nem tud visszajönni. A következő napokban szép lassan el fogja felejteni azt, ami itt történt.

-Rendben, köszönöm szépen Főnök.

Ohh, azt hiszem elaludtam. Újra a ház előtt vagyok. Még mindig nagyon kényelmetlen a cipő. Elsétálok a következő házig. Közben felkelt a nap. A lakásokban újra zaj van, de az utcák üresek. Veszekednek. Nem is szeretik egymást. A ház jéghideg falához támaszkodom és meggyújtok egy cigarettát.

-Istenem, mit tettem!

PT © 2020

Szerzői és minden jog fenntartva

Kép forrása: Pinterest