Így van

🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉 

 Tényleg felszabadító tapasztalni, hogy soha nem a körülmények, a valóság alakulása miatt érezzük magunkat rosszul, hanem a saját gondolatainktól, a hitrendszereinktől, a valóságról és önmagunkról alkotott nézőpontjaink miatt. Ha a világot, a körülményeket próbáljuk átalakítani... hát, sok sikert hozzá. Persze, hogy tehetetlennek érezzük magunkat. Mintha az élet folyamatos utalásokat tenne, hogy nem a világgal van dolgunk hanem a saját szűrőinket, véleményeinket, ítéleteinket, gyengítő gondolatainkat vizsgáljuk meg.

Felszabadító, mert az egyetlen terület ahol változtatni tudunk, az saját magunk. A gondolkodásmódunkban, a perspektívánkban, a tudattalanul magunkévá tett hiedelmeinkben. Nem a világ jobbítása a feladatunk.

Nem az emberek, az országok, a politikusok és a többiek megreformálása. Hagyjuk a világot olyannak amilyen! Magunkat, az elménket, a gondolatainkat tisztítsuk! Tényleg itt található minden szenvedés gyökere.

Felmerült persze a kérdés, hogy miért pont magammal kezdjek. Nem csak, hogy 'kezdjek' de ez minden amit tennem kell. A válasz, hogy a körülmények átalakítása mennyire működik? Semennyire. Viszont ha magamat lágyítom belül, ha derűs gondolatokat és nézőpontokat forgatok magamban, ha jól érzem magam a bőrömben függetlenül attól, hogy mi történik a világban.... akkor igazából nem tök mindegy mi történik odakint?

Ha érzelmileg -a perspektívám által- biztonságban, örömben érzem magam, nem válik szükségtelenné, hogy megváltoztassam a világot? De!

Ha viszont örömmel létezem, jól érzem magam a bőrömben, stabil vagyok belül, kibontakoztatom istenadta képességeimet, nem lesz áldás mindenkinek az ha találkozik velem? (Ezt most rád is értem természetesen ;) )

Egy boldog ember csak a boldogságot tudja átadni a másiknak, és így a világnak is - bármit is tesz. Egy boldogtalan, szenvedő, belső feszültségekkel, bizonytalanságokkal teli ember a legjobb szándéka ellenére is csak ezeket a minőségeket tudja átadni. Nem tudunk mást adni mint amik éppen vagyunk. Amit az emberi kapcsolataink és a világgal való kapcsolatunk során ajándékként odaadunk, átadunk az a tudatszintünk.

És tudatszint alatt nem a spirituális f*szméregetésre gondolok, hogy kinek milyen Felébredési élménye volt, ki van magasabb szinten, ki alacsonyabb szinten, ki hogyan hasonlítja össze magát a mesterekkel, elővesszük a hawkinsi tudattérképet és büszkén mutogatjuk, hogy mi már itt és itt tartunk, ez a mester/tanító jobb mint a másik, és nekiállunk vitázni ilyen hülyeségeken. Tehát nem erre gondolok amikor a tudatszintek témáját az imént előhoztam.

Egyszerűen azt kérdezem csak magamtól: hogyan érzem magam most a bőrömben? Elégedett vagyok? Teljes vagyok? Vagy nem? Ha nem, akkor nézzem meg mi az oka. És érdekes de kivétel nélkül mindig belső perspektívatorzulásokat fogok fülöncsípni. Olyan gondolatokhoz szoktattam magam, olyan hiedelmeim vannak önmagamról és a világról, amik egyrészt az azokkal összhangban álló érzelmeket produkálják bennem, másrészt elhomályosítják a jól-létemet.

Nem érdekel ki van magasabb szinten ki alacsonyabb szinten. Nem érdekel melyik mester a 'mesterebb', melyik tanító a 'tanítóbb'. Csak az érdekel hogyan érzem magam itt és most. Csak az érdekel, hogy megkönnyebbülést érzek-e a világlátásom, a nézőpontjaim miatt vagy sem.

Mert csak ezzel vagyok közvetlen tapasztalásban.

Mert ez mindenem ami van.

-  Komáromi Miklós - 
🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉🕉