Önbizalom, Önértékelés, Önbecsülés, Megbocsájtás, Elengedés

Amivel én hadilábon állok, de nem gondolom, hogy ezzel/ ezekkel egyedül vagyok a világon. Minden ott kezdődik, hogy egy nem várt gyerek vagyok. Engem nem vártak szeretettel "ZEN" környezetben és boldogságban. Lehet, nem is jöttem volna a világra ha az anyám tud rólam "korábban". Ezért megszülettem amikor Ő  17 éves volt. Soha nem érezetem, hogy igazán szeretett volna. Gyerekkoromat és tudatalattimat egyetlen "mantra" járta át: 

-Nem vagyok elég jó! 

-Nem vagyok szerethető!

Természetes, hogy a felnőtt koromat is átjárta ez az érzés. Visszaköszönt párkapcsolataimban, munkakapcsolataimban, látszatbarátságokban, a családban.

Sok ÖNISMERET után tudom mindezt elfogadni és azon dolgozni, hogy jobb, hogy könnyebb legyen. Meghúztam a határaimat és nem engedek közel magamhoz bántó embereket és szituációkat. Tombol bennem a harag, de tudom, hogy ez egy teljesen természetes reakció arra, ha bántás ér.

Elfogadom, hogy helye van a családomban, ezt a családállításon tanultam.

A családod nem tagadhatod meg. Hisz miattuk élhetsz.

Elfogadom, hogy nem tudott máshogy viselkedni, mert ezt a mintát hozta magával,

ugyanakkor nem értem, mert én is anya vagyok és tudok szeretni.

Vártam a gyermekem és egy szeretetteljes légkörben született meg. Szeretetben és elismerésekben nőtt fel. Senki nem tanította meg nekem, én is más mintát hoztam magammal, mégis képes voltam másképp tenni. Képes vagyok szeretni.

A határmeghúzásom miatt nem érdekel a " társadali etikett " és nem tartom a kapcsolatot az anyámmal. Nem engedem, hogy beleszóljanak az életembe.

Nem engedem, hogy bárki bántson.

Sokat dolgozom a mai napig azon, hogy ne más véleménye alapján ítéljem meg magam.

Itt a mikrokörnyezetemre gondolok.

Nem érdekel, ha hülyének néznek amiért el merek indulni az álmaim útján, miközben nincs egy "alkalmazotti" munkaviszonyom, havi rendszeres jövedelmem.

Mondtam, hogy nem fogok soha többé egy mérgező környezetben dolgozni, ami teljesen megbetegít és elsorvasztja a lelkem.

Az utam az, amin végre járok. Akkor is ha bizony tele van félelmekkel és bizonytalanság érzéssel. De a végcélt látom, és teljesen biztos vagyok magamban.

Bármit is mond a mikrokörnyezet.

Nem érdekel, mert ha tükörbe nézek, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb és barátságosabb arcot látok magamon.

Tudom, hogy idő egy vállalkozás beindulása, ami türelemre és kitartásra tanít.

Hiszek magamban. 

Üzenem az ítélkezőknek, hogy a saját házuk táján sepregessenek.

Szerintem senkinek nincs joga véleményt alkotni más ember életéről.

Szerencsés vagyok mert vannak mellettem jó emberek, akik hisznek bennem és támogatnak. 

A legfontosabb közülük a gyermekem, aki egy nagyszerű felnőtt lett.

Életem legnagyobb sikere. Büszke vagyok rá és hálás vagyok érte.

Ezeket a sorokat pedig azért írtam le, hogy te is levond belőle a következtetéseket amiket a saját életedbe bele tudsz illeszteni.

Ne más véleménye alapján értékeld magad!

Az az ő véleménye! Ki ő? Példaértékű az élete? Nincs mit sepregetnie? Biztos vagy benne? Haragszol valakire?

Nem baj, tanuld  meg megérteni az adott helyzetet és lépj tovább úgy, hogy meghúzod a határaidat.

A  határaidat pedig te magad határozod meg.

Az égvilágon senkinek semmi köze nincs hozzá, csakis neked!

Kellemes elmélkedést kívánok sok szeretettel!

Bea